Az Egyesület
A Tiszapüspökiért Kör Kulturális és Sportegyesület 2003. óta működik. 2007. óta közművelődési megállapodás alapján működteti a település Közösségi Házát. Egyesületünk nagy figyelmet fordít a település lakosságának összefogását segítő programok szervezésére. Kulturális tevékenységünk keretében hagyományőrző rendezvényeket szervezünk, közösségi színtereket működtetünk, valamint a kisebbségi, nemzetiség kultúra ápolása céljából roma néptánc csoportot és roma folklór együttest működtetünk. Nemzetközi tevékenyégünk keretében rendszeresen ellátogatunk romániai testvérvárosunkban, ahol bemutatjuk településünk magyar és roma tehetségeit. A szociális tevékenységeinkből adódóan segítjük az egészségkárosodottakat, rászorultakat. Fellépünk az esélyegyenlőség, a kulturális autonómia megerősítése, az önszerveződés és a nemzetiségi közösséghez kötődő kulturális javak megőrzése mellett.